Vers fogyasztó vagyok, olykor egy-két gondolatot magam is leírogattam, bár nehezen nevezhetők verseknek.
Mostanában egyáltalán nem írok, s még olvasni is csak épp hogy. Gondolkodásra késztetett, hogy mi történt, miért nem érzek rá kedvet.
Mélyégben kutakodva, talán valóban létezik az a meg nem nevezhető valami, amit ihletnek, múzsának, az érzések forrásának nevezhetünk. Ezen források hozzák a felszínre a mélyből azokat az érzelem gombolyagokat, melyeknek egy-egy szálacskáját megfogva, s legombolyítva, alakulnak ki agyunkban a gondolatok. Azok a "keletkezmények" - na nem költemények még :) -, melyek másokban is elindíthatnak hasonló érzéseket. Olvasva bennünk is feldereng valami hasonló érzés, mint amikor az alkotója lejegyezte, abban a bizonyos állapotban.
Most ez hiányzik belőlem. De miért?
Kezd lesüllyedni a mélybe, ahol volt, ahová újra visszakerül. Valami felhozta egyszer, valaki kisegítette, s picit kinyílt, világra pillantott és repdesett. Most szépen visszakerül oda, ahol semmi nem bánthatja, s ha majd megint itt lesz az a valaki, akinek megrezdül, talán újra repül.
Egyszer,... talán.
Alniyat