Morfondírozok, jár az agyam, vad és mégis nyugodt, ezer évek óta lakott tájakon vándorlok, s lám, nem tudom felidézni, mikor szerettem meg, s mikor mélyült el agyam rejtekén, Afrika, s az Arab-félsziget. Bibliai és attól is távolabbi tájak, mikor alig taposta pár ezer láb még a homokot, vagy a sziklát, mit a nap tüze s az éjjel hidege oly aprólékosan szertebomlasztott.

Kultúrtáj ez a maga emberi kultúrájának gyökereivel, többet látó, többet őrző, mint amit a mai európai ember ésszel fel akarna akár csak fogni. Nem tudjuk, vagy talán nem akarjuk meglátni a maga rejtekét.

A mai lufivá felpuffasztott fogyasztói társadalmunk elbújhat azok mellett a gyökerek mellett, melyeket ezen ősi tájak megőriztek napjainkig is.

Kezemben tartom Ken Follett: Kulcs a Manderley házhoz (Key to Rebecca) című izgalmas regényét, mely Egyiptomban, Kairóban játszódik a 2. világháború idején.
Kémtörténet, s a maga nemében jól sikerült, bár Follett-nek vannak azért ennél még jobb művei is.
Most nem is annyira a történet érdekes, hanem Afrika, no és az arab kultúra, melyet sokan igyekeznek lekicsinyíteni, vagy épp elhanyagolni, netalán semminek tekinteni. Ne tegyük.
Bár valóban vannak olyan részei, történelmi fájó pontok, melyeket az európai ember nehezen visel el, mégis, csak annyira voltak barbárok az adott helyzetekben, mint amennyire mi, az általunk elfogadott és elfogadtatott viszonyítási rendszerben saját barbár történelmünkkel.

Bár az arabokat leginkább vad, nomád életű népeknek képzelik sokan, tudni kell, hogy óriási hatásuk volt a görög,  és a hindu civilizáció vívmányainak az elterjesztésében, s azok továbbfejlesztésében.
Most persze jobb, ha eltekintünk Omar kalifa "érvelési rendszerétől", melynek okán az Alexandriai könyvtárat a tűz martalékává tette, és ugorjunk oda, hogy a matematika területén is nyomokat hagytak maguk mögött.
Ilyen apró nyom az "arab-számok" elnevezés mely persze gyakorlatilag hindu, csak az araboknak köszönhetően jutott el Dürer vásznán keresztül az európai köztudatba, azok után, hogy megjelent Mohamed ibn Musa al-Khwarizmi Hiszab al-dzsebr w'al mukabalah című könyvében.
Amely könyvnek a címe ráadásul az algebra szót is adta a világnak.
De, ne menjünk el a mellett sem, hogy Al-Kashi, a Pí értékét is gen nagy pontossággal határozta már meg.

Pontos és gazdag csillagászati ismeretekkel bírtak.
Ne csodálkozzunk, az általuk lakott földterületeken kiváló lehetőség nyílt a megfigyelésekre, hiszen folyamatosan derült égbolton, viszonylag jó hőmérsékleti viszonyok között voltak képesek elvégezni. Nem titok, hogy az Alniyat elnevezés is arab , hiszen két csillag is így van elnevezve a Skorpio csillagképben. Nagyon sok csillagnak van arab neve, érdemes megnézegetni a legismertebbeket, s azt is, hogy mi a jelentésük. Természetesen, a csillagászati ismeretek a tájékozódásban, a babonákban is elkísérték a vándorokat.

Vándorok, akik mérföldeket róják a sivatagot, tehát ugyan olyan jó térképekre is szükségeik voltak, melyek segítségével meghódíthatták és felügyelhették az akkori világot.
Egyik legismertebb térképészük Al-Idrisi, aki elkészítette a 12.században a világtérképét, melyet egy 3,5*1,5 m nagyságú ezüstlapra véstek. 1150 körül készült el a Kitáb al-Rudzsar című művével (Roger könyve), melyben összegyűjtötte az akkori világról az ismereteket (csak olyan állításokat fogadott el, amelyekről 3 elbeszélőből kettő ugyanazt állította)

Az arabok az orvostudomány területén is sokkal fejlettebbek voltak, mint a koruk európai orvosai. Tudományuk színvonalát gyakorlatilag csak az újkor hajnalán sikerült behozni, viszont az is tény, hogy fejlődésükben olykor maga a Korán gátolta meg őket.

Sok párhuzam szalad egy-egy gondolatmenet mentén, nehéz röviden, érintőlegesen tudósítani a szárnyaló fantázia képeit.
Csak ajánlani tudom Germanus Gyula, Arábiai Lawrence műveit, vagy akár az Angol beteg  - Almásy László - történetét, de sok olyan regényt, melyek helyszíne az arab világ, vagy a kultúrájuk.

Csodálatos kavalkád a Föld, minden zugában szebbnél szebb értékek csillognak, elfeledett civilizációk, épp eltűnni készülő szokások, egy dal, egy vers, egy régen használt szó. Meghalnak a kultúrák, meghal a miénk is, pedig a magyar is egy ősi kultúra, mondják, talán ősibb az arabnál is.