Ez lenne az első bejegyzés, amit agyam rejtekéből próbálok kifacsarni, vajon mit is írjak így szombat este.
Sok szépet illene így e kedves nap alkalmából, Valentin nap, oly sok szív gondol ilyenkor még jobban a másikra, elmúlt vagy épp még bimbózó szerelmekre.

Az emlékek halványulnak az idő múlásával, de az igazi szeretet nem fog, igaz mélyen rejtve marad, de ott van, és él. Kavarog néhány szép gondolat a fejemben nekem is, mellyel minden szívet mely valaha megdobbant körülöttem, köszöntenék, ám amilyen félős vagyok mostanság, inkább nemesb költőhöz fordulnék. Alljon itt így Szabó Lőrinc egy verse  ....

 

 NEFELEJCS

A virágokból először a kék
nefelejcs tetszett: azt a szép nevét
külön is megszerettem, hogy olyan
beszélgetős és hogy értelme van:
szinte rászól az emberre vele,
úgy kér (s nyilván fontos neki, ugye,
ha kéri?), hogy: ne felejts! Többnyire
jól hallottam, egész világosan,
égszin hangját, néha meg én magam
sugtam, vagy nem is sugtam, csak olyan
nagyon vártam már, hogy tán a szivem
szólt helyette vagy éppen a fülem:
ilyenkor nem tudtam, képzelem-e
vagy tényleg csalok, neki, a neve
mondásával?... De még ha csalok is,
nyugtattam meg magamat, az a kis
segítség semmi, hisz úgy szeretem;
s dehogy felejtem, nem én, sohasem!
(Szabó Lőrinc)

Boldog Valentin Napot!