Magyarnak lenni!

Mutassa meg nekem valaki, hol tévedtünk el a jó irányból? Látom a tévében a reklámot, a magyarságomról, s közben gondolatok cikáznak bennem, hogy mi van ezzel, már ezt is reklámozni kell?
Néhány hónappal ezelőtt egy kereskedelmi rádióban azt elemezgette a B betűs műsorvezető pár - harmadik 'képzettebb' kollégájukkal együtt -, hogy semmivel sem vagyunk/voltunk jobbak, képzettebbek, csak mi fújjuk fel, s mi hírdetjük fennen, hogy milyen nagy koponyáink voltak valaha. Nincs ínyemre ezen rágódni, mert nem innen közelítem meg a mi hazánkfiainak alkotásait, szellemi, művészeti produktumait. 
Magyar lennék, ... nyílván Ő rájuk koncentrálok. NEM?

De, ... azért az a 15 milliónyi népesség, a világ 4-5-6 milliárdjához viszonyítva, arányaiban nem kevesebbet tett hozzá, inkább többet, a multikultúrához, a Föld tudományos, technikai vivmányaihoz. Ne legyünk magunkkal szemben igénytelenek, mert akkor kifelé is azok leszünk. Minden normális nép büszke arra, amit elődei letettek az asztalra.
Mi is azok kell legyünk. Muszáj!

Martin Lajos 1827. augusztus 30-án született Budán, s 1897-ben, ezen a napon (március 4.) hunyt el Kolozsváron.
Élete, munkássága alig ismert a nagyközönség előtt, miközben sok olyan találmánya, elképzelése volt, melyet felhasználtak a kortársai vagy a későbbi idők feltalálói, újítói.
Életútját végig olvasva, szinte pezsdül az ember vére, hogy milyen viszontagságokon ment keresztül, mennyire megnehezítették érvényesülését, ... legalábbis életének kezdeti szakaszában. Felismerve tehetségét, szerencsére géniuszát arra használhatta, amiben a legjobb, s végül a megfelelő helyre kerülve, okíthatta a fiatalságot, illetve, jó helyen jókor tudta kamatoztatni tudását. (Martin Lajos - Magyar Életrajzi Lexikon)

A történelmi párhuzamokat nyugodtan megvonhatjuk bármikor, abban nagy hiba nem lehet. Elemezgethetjük, s lássuk be, a magyar mindig akkor volt igazán kreatív, harcos, álhatatos, mikor már nagyon baj volt. Nem adtuk soha fel, volt tartalékunk, a magyarságunk.
Most persze kissé másképp látom, hogy mi is átélünk ilyen időket, melyek próbára teszik, mind türelmünket, mind erőnket, mind kitartásunkat, de magyarságunkat soha nem kérdőjelezheti meg. 1100 évet átvészeltünk folyton-folyvást nyűggel, bajjal, és még itt vagyunk, nos,... maradunk,.. én akarok maradni, elvégre itt van a hazám.

Erőt nagyjainkból, dédapáinkból, nagyapáinkból, apáinkból meríthetünk. A gyökerek itt vannak, ... ők a mi passzusunk a jövőbe, de a gyermekeinknek mi alkotjuk a jövőt ... nekik már mi leszünk a gyökerek. Tegyük hát Magyarként, Magyarokért...
 

(Az emléktábla fényképe - Wikipedia)