Nem titok, tanítok, vagy legalábbis próbálok átadni némi tudást a diákjaimnak.

Matematikát és földrajzot, néha nagyon szomorú eredménnyel :(.
A földrajzot még könnyebben, s viszonylag lelkesen lehet tovább adni, de a matematikát egyre kínosabban, sőt, szinte lehetetlen.

Hihetetlen ellenállásba ütközik az ember, s a napi küzdelmekkel a kicsiny sikerek is kezdenek semmivé foszlani. Elfogyott a lelkesedés.
Hová sikítsam a jajt, ami végre értő fülekre talál, ki az aki megfogadja a javaslatainkat, ki az aki hajlandó felfogni amit már elég régóta jajveszékelünk? Meghalt a magyar oktatás, nincs már amire büszkék lehetünk, olyan tehetségtelen és alkalmatlan korosztályok szabadulnak ki az iskolákból, akikkel a jövőnk, a gyermekeink jövője, el lesz temetve. Persze rögtön fel is merül a kérdés, ki tehet erről, a tanár, aki már a végsőkig felhasználta türelmét, odaadását, lelkesedését; a szülő, aki a társadalomban elvárt normák szerint várja, hogy eredményes legyen az oktatás és nevelés; az oktatáspolitika, ahol az elit iskolák diákjainak mutatóin örömködnek s elvakulva látszatintézkedéseket hoznak?
Jajj emberek!
Elmegyünk a jövőnk mellett! Persze sokan ringatják magukat abban, hogy na és, az én gyermekem jó helyen van. No igen, és azok a kevésbé képzett, kevésbé nevelt, hiányos érzelmi szintű emberkék,... azok melyik társadalom tagjai lesznek, talán egy második világ harmadrangú polgárai?

NEM!

Ők itt és nekünk fognak problémákat okozni, melyeket most még nem is vagyunk képesek előre látni. Majd tapasztaljuk, ... De akkor már nagyon késő lesz.

Tanítani, nevelni, okítani kellene, de nem ilyen feltételek mellett és nem úgy, ahogy most hiszik! Segítség kell, SEGÍTSÉG KELL!
Komoly baj van!
Nagyon nagy baj van!


Egy kis segítő szándék, talán van akit érdekel:
http://www.typotex.hu/index.php?page=animaciok