Kányádi Sándor (Nagygalambfalva, Hargita megye, Románia, 1929. május 10. – ) Kossuth-díjas romániai magyar költő, a Digitális Irodalmi Akadémia alapító tagja.

Kányádi Sándor az egyik legkedvesebb költőm. Művei olyan megnyugvást, olykor olyan mély élményt nyújtanak, amit a magyar ember, csak édesanyja szavai és érzései által érhet el. Mélységes tartalom és benső életérzés árad verseiből, kedves meséiből, aki olvassa őket, elmerül gyermeki mivoltában, ifjúkora gondtalan világában. Közvetített érzései a legbelsőbb zugokat érintik meg, ahol olyan titkokat őriz az ember, melyeket csak magának mer feltárni, ha épp megpendítette valami nagy-nagy feltámadás.

Isten Éltesse Sanyi bácsi!

"Petőfi, Weöres, Kányádi - a három Sándorok szövetsége. Ők azok, akik a magyar irodalomban eljutottak az értől az óceánig" - fogalmazott köszöntőjében Vasy Géza, a Magyar Írószövetség elnöke. A magyar irodalom egyik vezérlő ezredesének nevezte Kányádi Sándort, aki 1993-ban Kossuth-, 1994-ben Herder-, 1998-ban Magyar Örökség-díjat kapott, idén március 15-én pedig a Magyar Köztársasági Érdemrend Nagykeresztjét vehette át.
"Egy személyben költő és tanú, korának hiteles krónikása, tetőtől talpig európai polgár, tipikusan kelet-közép-európai művészsorssal. Verseiből kicseng a nemzeti, a nemzetiségi felelősségtudat" - mondta a Partium Irodalmi Társaság elnöke, Barabás Zoltán, utalva arra, hogy Kányádi élete nagyobb részében, a rendszerváltás előtt a diktatórikus Romániában alkotott.
(Kultúra.hu)


Májusi szellő

Almavirággal
futkos a szellő,
akár egy kócos
semmirekellő.

Kócosnak kócos,
de nem mihaszna,
okot nem ád ő
soha panaszra.

Füttyöget olykor,
mintha ő volna
a kertek kedves
sárgarigója.

Meghintáztatja
ágon a fészket,
leszáll a földre:
fűhegyen lépked.

Illeg és billeg,
s ha dolga nincsen,
elüldögél egy
kék nefelejcsen.

Kaláka - Kányádi: Valaki jár a fák hegyén

Kaláka - Vannak vidékek (Kányádi vers)   (dalok.hu/kalaka)

( * )