Eljött a nyári szünidő.

Pénteken egy diákom megjelent, hozta az igazolásokat.

No, miképp is tálaljam, hogy mit mondtam "kedves" szavak kíséretében neki.
Kedvesen érdeklődtem, ugyan merre töltötte, sanyarú hétköznapjait az elmúlt két hónapban. Mellesleg kíváncsi is voltam milyen igazolásokkal igyekszik engem elkábítani az osztályozó utáni napon.
Sikerült 10, azaz TÍZ, napról hoznia igazolást.
Erre pesze újfent érdeklődtem, hogy a maradék 40 napról miképp szándékszik elszámolni!
Kár volt, még ő igyekezett naiv és értetlen ábrázattal előadni, hogy miért kellene, hiszen volt ő isiben.

Ah!

Drága munkaerő gazdálkodó kormányzat! Ez drága megoldás volt a részükről.

Megemelni a tankötelezettséget 18 évre, igen bárgyú ötlet!

Szokás szerint nagyobbat bukunk rajta, mint az a némi statisztikai nyereség, melyet igyekeztek ezzel orvosolni.
Szégyelljék ezért is magukat!
 

Nem szándékozom ecsetelni, milyen "kellemes" és igen kellemetlen "előnyöket" sikerült ezzel a nyakunkba verniük.
A tehetségtelen akciózásuk egyre inkább önmagába dől, s olyan helyzeteket generál, melyeket maguk sem hittek.

Gratulálunk!

Mégis jó lenne, ha végre olyanokat kérdenének meg az oktatás megreformálása kérdésében, akik ott vannak, értenek hozzá, és valóban lenne véleményük.
Nem olyanokat, akik vért izzadva, estéket feláldozva próbálnak ötletezni.
Ne,.. kérjük, ne!
Vannak itt olyanok is, akik valóban értenek hozzá!