Élni, egy titokkal, mint a régi emberek, akik mindent elmondtak, leírtak vagy bevallottak, csak azt az egyet nem, ami a szívükben égett. Élni, mint a régi költők vagy gárdatisztek, akik párbajra mentek meghalni egy félreértés miatt, de kínpadon sem vallották be azt az egy nevet (sokféle kínpad van). Élni, pecséttel a szívünkön és ajkunkon, az égre nézni, mindenről beszélni, de arról az egyről hallgatni, halálig.

Márai Sándor

Ezer szó is kevés lenne, mikor épp az az egy hagy cserben,
suttognád, de a hang elenyészik a semmiben.
Szavak, suttogó, csalfa, megcsaló szavak. Al
 

John Keats
(1795-1821)

Csitt, csitt!

Csitt, csitt! Csöndbe tipegj, kedvesem az éjben!
Alszik az egész ház, de leselkedik rád,
édes Izabellám, a kopasz féltékeny,
hiába is húztad fejére a sipkát -
hiába siklasz úgy, mint hajnali tündér,
mely táncol a habon, ezüst vízgyűrűknél.
Csitt, csitt! Félve emeld könnyű lábaidat!
Egy nesz, vagy annyi se, s a kopasz fölriad.

A levél se rezzen, a patak se csobban -
csönd van, lecsukódik az éj álmos szeme,
cserebogár dünnyög, hallgatja álomban,
halálra bűvölve, halk éjjeli zene.
Az őrködő hold is eltün szemem elül,
gúnyból-e, jóságból, felhőbe menekül,
nincs fáklya az éjbe, messze tűz se remeg,
édes Izabellám, csak ajkad és szemed.

Nyisd ki a kilincset! de az égre - halkan!
Meghalunk mindketten, ha megcsörrenik csak.
Végre! - s most ajkadat virágos ágyadban -
aludjon az öreg, szikrázzon a csillag,
mirólunk álmodik a szunnyadó rózsa,
tüzünktől bimbózik első kakasszóra.
Tojást költ a galamb, dala ideröppen,
míg csókolom ajkad vacogó gyönyörben.

                                        Kosztolányi Dezső fordítása

John Keats (London, 1795. október 31. – Róma, 1821. február 23.)
  A nagy angol romantikus költők egyike, a "Szépség Költője."

Te nem hiszel a csodában, tagadod? Nézd csak, nem győzhetlek meg, mert a csoda legfőbb ismertetőjele, hogy csodálatos – nem lehet bizonyítani, mint egy élettani tényt, nem lehet fényképezni, sem előre, mennyiségtani törvények szerint megjósolni és kiszámítani. A csoda megnyilatkozási formáit sem könnyű mindig érzékelni: nem jár mindig két lábon, nem lehet fényképezni, nincsenek telekkönyvi, sem anyakönyvi adatai. A csoda, egészen egyszerűen, megnyilatkozik – s néha csak sokkal később értjük meg, mi volt a csoda, hogyan avatkozott életünkbe, s mi volt e beavatkozásban a természetfölötti és csodálatos.

Márai Sándor

Romhányi József, 27 éve ezen a napon távozott a végtelenbe, de halhatatlanul.

Egész pici gyermekként látta meg a napvilágot 1921 március 8-án. Katolikus neveltetést kapott édesanyja révén, bár édesapja zsidó származású volt. Zenésznek készült, a Magyar Rádióban dramaturg, majd az Állami Hangversenyigazgatóság művészeti vezetője, végül, haláláig újra a Rádió Zenei főosztályának dramaturgja volt.

Munkáiból a számos opera szövegkönyve, sok-sok musical fordítása ismert, mégis a legismertebbek, melyen milliók nőttek fel, a Mézga család, a Kérem a következőt! és a Mekk mester.

Sokan ismerik humoros, rendkívül játékosan megírt állatverseit. Ezeket Szamárfül címen egy gyűjteményben adták ki.

Álljon itt kettő ezen gyöngyszemekből!

Parainesis, melyet egy légy intéz leendő fiához

  - Már egy hete
  vagy te pete!
  Legyen már belőled légy!
  Legyen,
  mint minden legyen,
  rajtad is hat láb
  legalább.
  Szárnyaid is legyenek,
  a fene egye meg!
  - Mert ha légy vagy, légy
  légy!
  - mondta vagy száz légyöltő
  előtt a költő.
Beszédében tartott egy kis szünetet,
mert a kis légy éppen akkor született.
Aztán befejezte atyai intelmét:
  - Kerüld el azt mindenképp,
  ami ragacsosan tapad.
  Menj! A mai naptól magad
  szerezd meg az eledeled.
  Legyek ura legyen veled!
A tanácsok ellen a kis légy nem lázadt,
de oly lámpalázat
érzett még a legelső faláskor,
mit egy színész is csak nehezen palástol.
Bele is sült rögtön a mákoskalácsba.
Nem hallgatott az atyai tanácsra.

Egy szú végrendelete

Egy szú beszorult a hokedli lapjába, ráült a szakácsnő százszor is napjába. És jött a baj csőstül. Még a tetejébe Az asztalos szöget ütött a fejébe. Néha percekig már percegni sem tudott Végül hát megírta e testamentumot: - A nagy hármasszekrényt, mely koromszín, ében, özvegyemre hagyom, járjon feketében. Ha a gyászhét letelt, s férjhez megy ismét, ne maradjon jussa tőlem, csak a kisszék. Fiam, ki kalandos, regényes, mint atyja, a nagy mahagóni könyvszekrényt bújhatja. Kerülje a drámát, bölcseleti művet, mert a nehéz könyvek szétnyűvik a nyüvet. Lányom, ki szégyent szégyennel tetézett, s lezabipetézett, kint éljen eztán, a szemétládában, kegyelemdeszkán. Végül az anyósom. - Megérdemli nagyon: rá a vadonatúj, szép csőbútort hagyom.

És a kedvencem, aminek csak a címét adom, mivel igen hosszú lenne ide:

Egy költői vénától jól becsípett bolha önéletrajz-regényét nekem mondta tollba

Alniyat

Tegnap fáradtan, kicsit összetörve bóklásztam haza.
Picilányomnak volt valami koncert féle, kitüntetés képen, mehettek néhányan rá, apu meg érte a Művészetek házához, definiálatlan időpontra. Na jó, azért némileg sikerült szűkíteni az intervallumot.
Az úton általában beszélgetünk, megtudom mi történt vele a suliban, ki hiányzott az isiből aznap, kinek fáj a foga, no és mi van Eszterkémmel.
 

Hazaérve leültem elvégezni a szükséges teendőimet, általában pár perc gép előtt, hiszen meg kell nézni a nap eseményeit, a híreket illetve a levelezést. Esetleg egy poszt is becsúszhat.
Hallom a távolból, nagyon megy a játék, beindult a napi kikapcsolás. Igazán élvezetes, ahogy megszemélyesíti a mütyüröket, nagyon fantáziadúsan tolja a történeteket. :)

Egyszer csak fél hét körül megjelenik és kérdezi, átkukucskálva a térelválasztó és a fal közötti résen, "Apa, mit fogsz vacsorázni?".
"Majd eszek egy kis pirítóst, és kefirt, van Neked is belőle, menjél csak játsszál, mindjárt megyek csinálom."
"Nem, nem, én megcsinálom mindenkinek, csak legyél nyugodt."
".... "
Térülök, fordulok, már kész is.

Elképesztő.

"Apa, nem csak most készítem el, holnap is, megígérem!"
"Rendben picilányom, de, ha nem akarod, az sem baj, majd én segítek."
"De én meg fogom csinálni!"

(..........)