Vannak emberek, akik feltétlenül a bizalmukat adják, mert szívük mélyén álmodozók, a szeretet hírnökei. Könnyen adják, illetve bíznak másokban, pedig a bizalom ma igen drága portéka. Ki kell érdemelni. Kicsit sajnálom is, mert alapvető, hogy természetes velejárója a kölcsönös bizalom egy partnerségben.

Én szeretek bízni az emberekben.

Vajon, az emberek nem használják-e ki, hogy bizalmunkat adtuk, vajon nem lesznek-e ellenségeink, nem támadnak-e hátba. Nehéz gondolatok, nem lehetek biztos egyik válaszban sem.

Azt gondolom, hogy nincs olyan ember, aki az ellenségem lenne.
De van olyan, aki valamilyen oknál fogva képtelen elfogadni, megismerni a másik ember énjét, nem akarja elhinni, hogy tetteiben a tiszta őszinteség fakad. Nem bírja elviselni, hogy nem mindenek felett átgázolok a másikon, hanem partnerként ott vagyok mellette, segítem, hogy akarom az örömét, sőt vágyom, hogy neki is öröme teljen a jóban.

Vannak emberek, akiknek az élet nem adta meg a jók örömét.

Ez fáj, mert nem tudják milyen az igazi öröm, fáj, mert ezzel még sokaknak fognak fájdalmat okozni.

Akarjuk, hogy tudjunk bízni. Alap, s arra kell törekedni, hogy ne okozzunk csalódást, és olykor tudjunk bocsánatot kérni, megbocsátani.

Bizalmasan ..... *

Élni, egy titokkal, mint a régi emberek, akik mindent elmondtak, leírtak vagy bevallottak, csak azt az egyet nem, ami a szívükben égett. Élni, mint a régi költők vagy gárdatisztek, akik párbajra mentek meghalni egy félreértés miatt, de kínpadon sem vallották be azt az egy nevet (sokféle kínpad van). Élni, pecséttel a szívünkön és ajkunkon, az égre nézni, mindenről beszélni, de arról az egyről hallgatni, halálig.

Márai Sándor

Ezer szó is kevés lenne, mikor épp az az egy hagy cserben,
suttognád, de a hang elenyészik a semmiben.
Szavak, suttogó, csalfa, megcsaló szavak. Al
 

John Keats
(1795-1821)

Csitt, csitt!

Csitt, csitt! Csöndbe tipegj, kedvesem az éjben!
Alszik az egész ház, de leselkedik rád,
édes Izabellám, a kopasz féltékeny,
hiába is húztad fejére a sipkát -
hiába siklasz úgy, mint hajnali tündér,
mely táncol a habon, ezüst vízgyűrűknél.
Csitt, csitt! Félve emeld könnyű lábaidat!
Egy nesz, vagy annyi se, s a kopasz fölriad.

A levél se rezzen, a patak se csobban -
csönd van, lecsukódik az éj álmos szeme,
cserebogár dünnyög, hallgatja álomban,
halálra bűvölve, halk éjjeli zene.
Az őrködő hold is eltün szemem elül,
gúnyból-e, jóságból, felhőbe menekül,
nincs fáklya az éjbe, messze tűz se remeg,
édes Izabellám, csak ajkad és szemed.

Nyisd ki a kilincset! de az égre - halkan!
Meghalunk mindketten, ha megcsörrenik csak.
Végre! - s most ajkadat virágos ágyadban -
aludjon az öreg, szikrázzon a csillag,
mirólunk álmodik a szunnyadó rózsa,
tüzünktől bimbózik első kakasszóra.
Tojást költ a galamb, dala ideröppen,
míg csókolom ajkad vacogó gyönyörben.

                                        Kosztolányi Dezső fordítása

John Keats (London, 1795. október 31. – Róma, 1821. február 23.)
  A nagy angol romantikus költők egyike, a "Szépség Költője."

Te nem hiszel a csodában, tagadod? Nézd csak, nem győzhetlek meg, mert a csoda legfőbb ismertetőjele, hogy csodálatos – nem lehet bizonyítani, mint egy élettani tényt, nem lehet fényképezni, sem előre, mennyiségtani törvények szerint megjósolni és kiszámítani. A csoda megnyilatkozási formáit sem könnyű mindig érzékelni: nem jár mindig két lábon, nem lehet fényképezni, nincsenek telekkönyvi, sem anyakönyvi adatai. A csoda, egészen egyszerűen, megnyilatkozik – s néha csak sokkal később értjük meg, mi volt a csoda, hogyan avatkozott életünkbe, s mi volt e beavatkozásban a természetfölötti és csodálatos.

Márai Sándor

Romhányi József, 27 éve ezen a napon távozott a végtelenbe, de halhatatlanul.

Egész pici gyermekként látta meg a napvilágot 1921 március 8-án. Katolikus neveltetést kapott édesanyja révén, bár édesapja zsidó származású volt. Zenésznek készült, a Magyar Rádióban dramaturg, majd az Állami Hangversenyigazgatóság művészeti vezetője, végül, haláláig újra a Rádió Zenei főosztályának dramaturgja volt.

Munkáiból a számos opera szövegkönyve, sok-sok musical fordítása ismert, mégis a legismertebbek, melyen milliók nőttek fel, a Mézga család, a Kérem a következőt! és a Mekk mester.

Sokan ismerik humoros, rendkívül játékosan megírt állatverseit. Ezeket Szamárfül címen egy gyűjteményben adták ki.

Álljon itt kettő ezen gyöngyszemekből!

Parainesis, melyet egy légy intéz leendő fiához

  - Már egy hete
  vagy te pete!
  Legyen már belőled légy!
  Legyen,
  mint minden legyen,
  rajtad is hat láb
  legalább.
  Szárnyaid is legyenek,
  a fene egye meg!
  - Mert ha légy vagy, légy
  légy!
  - mondta vagy száz légyöltő
  előtt a költő.
Beszédében tartott egy kis szünetet,
mert a kis légy éppen akkor született.
Aztán befejezte atyai intelmét:
  - Kerüld el azt mindenképp,
  ami ragacsosan tapad.
  Menj! A mai naptól magad
  szerezd meg az eledeled.
  Legyek ura legyen veled!
A tanácsok ellen a kis légy nem lázadt,
de oly lámpalázat
érzett még a legelső faláskor,
mit egy színész is csak nehezen palástol.
Bele is sült rögtön a mákoskalácsba.
Nem hallgatott az atyai tanácsra.

Egy szú végrendelete

Egy szú beszorult a hokedli lapjába, ráült a szakácsnő százszor is napjába. És jött a baj csőstül. Még a tetejébe Az asztalos szöget ütött a fejébe. Néha percekig már percegni sem tudott Végül hát megírta e testamentumot: - A nagy hármasszekrényt, mely koromszín, ében, özvegyemre hagyom, járjon feketében. Ha a gyászhét letelt, s férjhez megy ismét, ne maradjon jussa tőlem, csak a kisszék. Fiam, ki kalandos, regényes, mint atyja, a nagy mahagóni könyvszekrényt bújhatja. Kerülje a drámát, bölcseleti művet, mert a nehéz könyvek szétnyűvik a nyüvet. Lányom, ki szégyent szégyennel tetézett, s lezabipetézett, kint éljen eztán, a szemétládában, kegyelemdeszkán. Végül az anyósom. - Megérdemli nagyon: rá a vadonatúj, szép csőbútort hagyom.

És a kedvencem, aminek csak a címét adom, mivel igen hosszú lenne ide:

Egy költői vénától jól becsípett bolha önéletrajz-regényét nekem mondta tollba

Alniyat